Hírek
2016. Augusztus 03. 07:37, szerda |
Külföld
Forrás: mti
Aszteroidára indít küldetést a NASA
Az amerikai űrügynökség, a NASA a jövő hónapban indítja el projektjét, amelynek keretében egy űrszonda mintát vesz a Bennu elnevezésű aszteroidáról és 2023-ban visszatér a Földre
- mondta Kiss László csillagász az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.
Kiss László, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy az aszteroida 2135-ben veszélyt jelenthet-e a Földre, mert pályája közel húzódik hozzá, ismertette: "parányinak számító kisbolygó" a Bennu, amelyet 1999-ben fedeztek fel Amerikában és az egyiptomi mitológia egyik szereplőjéről nevezték el. Az égitest mintegy ötszáz méter átmérőjű, körülbelül kétszer akkora, mint a Gellért-hegy.
Az Apollo-típusú kisbolygók közé tartozik, ami azt jelenti, hogy pályája a Föld-pálya közelében húzódik és bizonyos időszakonként megközelíti a Földet - közölte.
Hangsúlyozta: ezek az égitestek a Naprendszer kezdetéről itt maradt törmelékeknek tekinthetők, abból a por-és gázfelhőből hordoznak információt, amelyből kialakult a Föld, a Hold és a bolygók a Merkurtól a Neptunuszig. Anyagi összetételének tanulmányozásával azt lehet kideríteni, hogy miből jött létre a Naprendszer.
Részletezte: a Bennu mozgását nemcsak a gravitáció irányítja, hanem az úgynevezett Jarkovszkij-hatás is - fűzte hozzá -, amelynek lényege, hogy mivel az égitest egy irányból, a Napból kapja megvilágítását, ezért egyrészt egyenetlenül melegszik fel, másrészt a kapott hőt kisugározva kis mértékben módosítja saját pályáját.
Kiss László közölte: ahhoz, hogy meg tudják mondani, 120 év múlva becsapódik-e az aszteroida, helyszíni méréseket kell végezni, nagyon pontosan ismerni kell az égitest alakját és ki kell számolni ezt az erőhatást is.
Kiss László úgy fogalmazott: az aszteroida aktualitását nem a becsapódással való "riogatás" adja, hanem az, hogy a NASA a jövő hónapban elindít egy többéves projektet, amelynek keretében az Osiris Rex elnevezésű űrszonda megérkezik a Bennuhoz 2018-2019 fordulóján, leszáll a felszínére, másfél-két kilogrammnyi mintát összegyűjt és 2023-ban visszatér a Földre. A Bennu pályája néhány évente a Föld közelében húzódik, ezért ezekben az időszakokban viszonylag kis energia-befektetéssel megközelíthető az égitest.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
