Hírek
2016. November 22. 07:53, kedd |
Sport
Forrás: mti - Fotó: waterpolo.hu/DOBOS SÁNDOR
Akár újra lehet még szövetségi kapitány Benedek Tibor

Jelenleg nem tudja, lesz-e még magyar szövetségi kapitány Benedek Tibor, aki január 1-től az Újpest vízilabdaklubjának szakmai igazgatójaként dolgozik majd.
"1989 óta, 27 éve vagyok a válogatott mellett. Most úgy érzem, el kell távolodnom tőle, más dolgokat csinálni. Ha eljön az ideje, és megjelenik bennem a hiányérzet, akkor majd elgondolkodom rajta" - nyilatkozta az M4 Sport Sport7fő című műsorában a játékosként háromszoros olimpiai, továbbá világ- és Európa-bajnok Benedek, akinek december 31-ig szól a megbízatása a magyar férfiválogatottnál. Ám ő a riói ötkarikás játékokon elért ötödik hely után jelezte, hogy szerződésének lejárta után nem pályázik a szövetségi kapitányi posztra.
"Nagyon szerettem a posztot és a játékosaimmal dolgozni. Hittem a csapatban, sok mindent el is értünk együtt, de Rió után nem éreztem magamban azt a motivációt, amit négy évvel ezelőtt" - mondta el Benedek, aki szövetségi kapitányként a nemzeti csapattal 2013-ban világbajnok lett, 2014-ben Európa-bajnoki ezüstöt, 2016-ban pedig Eb-bronzérmet nyert.
"Hat hónap múlva Budapesten világbajnokság van, az én fejemben pedig az lenne, hogy mi lesz négy év múlva, így nem lehet elkezdeni egy ciklust" - hangsúlyozta Benedek. - "Nem gondolkoztam hosszabb távra, ezt a négy évet akartam megcsinálni. Egy olyan csapattal kezdtem Barcelonában, amelynek nagy része sok-sok évig válogatott volt. Négy év alatt próbáltam sok fiatalnak lehetőséget adni."
Benedek kifejtette, benne és a játékosaiban is van csalódás az olimpia miatt, de nem hiszi, hogy bármelyikük bármit megbánt volna a közösen eltöltött négy év alatt. Hozzátette, a szerződésében benne volt, hogy minden világversenyen a legjobb négyben kell lennie a válogatottnak, hiszen a mérce a három olimpiai aranyérem volt.
Hangsúlyozta, az UVSE-nél alá tartozik 13 edző, az ő munkájukat irányítja: "Szövetségi kapitányként szerettem volna minél több fiatalt beépíteni, mert hiszek abban, hogy a fiataloknak meg kell adni a lehetőséget. Az UVSE-nél végzett munkám azt is fogja szolgálni, hogy az újpesti utánpótlás-nevelés segítse a válogatott felépítését."
Kiemelte, személy szerint nem támogatná, hogy külföldi szakember legyen a magyar szövetségi kapitány.
"Sok külföldi játékos szerepel a hazai bajnokságban, ha a válogatottat is külföldi irányítaná, attól gyengülne a magyar vízilabda" - szögezte le Benedek Tibor.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.