Városlista
2024. május 12, vasárnap - Pongrác

Hírek

2013. Március 20. 11:51, szerda | Külföld
Forrás: MTI

A romániai gyerekek csaknem kétharmada állítja, hogy verik otthon

A romániai gyerekek csaknem kétharmada állítja, hogy verik otthon

A romániai gyermekek több mint 60 százaléka állítja azt, hogy verik otthon, a szülők 20 százaléka pedig úgy véli, hogy hasznos a testi fenyítés a gyermeknevelésben - derült ki a romániai Salvati Copiii gyermekmentő alapítvány felméréséből, amelyet szerdán ismertetett a Romania Libera című lap.

Az alapítvány 58 településen, egy csaknem 1400 fős, országos reprezentatív mintán végzett felmérést, 3 százalék alatti hibahatárral - ehhez hasonló 11 éve készült legutóbb. Bár 2004 óta törvény tiltja Romániában a gyermekek testi fenyítését, a tanulmány megállapította, hogy az utóbbi évtizedben nem csökkent a kiskorúak elleni erőszak.
A megkérdezett gyerekek 63 százaléka mondta, hogy rendszeresen verik otthon: 18 százalékukat vesszővel, 13 százalékukat nadrágszíjjal, 8 százalékukat fakanállal bántalmazzák. A szülőknek viszont alig 38 százaléka válaszolta azt, hogy veri gyermekét.
"Ami igazán aggasztó, az az, hogy a szülők többség tagadja a verést, miközben elismeri, hogy néha meghúzza a gyerek fülét, vagy kioszt egy-egy pofont. Ez azt jelenti, hogy nincs is tudatában annak, milyen traumákat okoz gyerekének" - mondta Diana Stanculeanu pszichológus, a projekt vezetője.
Ami az iskolai erőszakot illeti, a felmérésben részt vevő gyerekek 7 százaléka mondta azt, hogy tanártól is kapott verést, 86 százalékuk állította, hogy az oktatók szidják, ha hibázik, 33 százalékuk panaszkodott arra, hogy sértegetik és megbélyegzik.
Remus Pricopie oktatási miniszter, aki jelen volt a gyermekmentő alapítvány tanulmányának bemutatásán, azt mondta, hogy az oktatási rendszernek szembe kell néznie ezzel a jelenséggel. "Azt akarom látni, hogy kirúgják állásukból a tanárokat, ha verik a gyerekeket" - jelentette ki a román oktatási miniszter a Romania Libera szerint.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld

Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez

Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.

2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld

Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal

Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén

2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld

A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát

Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni