Hírek
2024. Augusztus 02. 07:53, péntek |
Sport
Forrás: MTI
A NOB megvédte Hámori Luca negyeddöntős ellenfelét, aki biológiailag férfi

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtökön este közleményben védte meg azt a párizsi női boksztornán szereplő két sportolót, akiknek indulása hatalmas felháborodást váltott ki világszerte, mivel a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) tavaly kizárta őket a világbajnokságról túl magas tesztoszteronszintjük miatt.
A 66 kilogrammos negyeddöntőben szombaton éppen Hámori Luca ellen ringbe lépő algériai Imane Helifről, illetve a kétszeres világbajnok tajvani Lin Jü-tingről tavaly az IBA elnöke, Umar Kremljov azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatok szerint XY kromoszómáik vannak. Ugyanakkor a NOB most azt közölte, hogy a két versenyzőt tavaly agresszió érte az IBA részéről és kizárásuk önkényes volt.
A botrányt a Helif csütörtöki nyolcaddöntőjén történtek robbantották ki. Az afrikai sportoló ellen ugyanis alig 40 másodperc alatt feladta a küzdelmet olasz riválisa, aki később nem volt hajlandó kezet fogni vele és igazságtalannak nevezte a helyzetet.
"Ez a két versenyző áldozata volt az IBA egy hirtelen meghozott önkényes döntésének. A tavalyi világbajnokság végéhez közeledve váratlanul zárták ki őket megfelelő eljárás nélkül" - írta közleményében a NOB, hozzátéve azt is, hogy az IBA dokumentumai szerint a döntést az IBA főtitkára és ügyvezetője hozta meg közösen.
A NOB - mely a nemzetközi szövetséget évekkel ezelőtt felfüggesztette és elvette tőle a tokiói és a párizsi játékok ökölvívó-versenyeinek rendezési jogát is - hangsúlyozta, hogy a játékokon szereplő valamennyi sportoló megfelel minden, a részvételhez szükséges feltételnek. A jogosultsági szabályok a tokiói játékokon alkalmazott szabályokra épülnek és menet közben nem lehet megváltoztatni azokat.
"A NOB szomorú a két sportolót érő támadások miatt" - írta a bizottság, mely azt is kiemelte, hogy Helifék a tavalyi vb előtt évekig szerepeltek női boksztornákon. - "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson."
Helifék szereplése ellen mások mellett JK Rawling író és Elon Musk milliárdos üzletember is felszólalt.
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség ügyvivő testületének tagja, Berkó Lajos szintén felháborodásának adott hangot és korábban az MTI-nek elmondta, hogy hivatalos levelet fog küldeni a MÖSZ a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak Helif olimpiai szereplése miatt.
A sportvezető egyúttal azt is elmondta, hogy Hámori Luca mindenképpen ringbe lép a szombati negyeddöntőben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.
2025. Május 05. 07:57, hétfő | Sport
Több mint 12 ezren futottak a Futókörök Napján
Több mint 12 ezren futottak a vasárnap ötödik alkalommal megrendezett Futókörök Napján, melynek keretében 21 helyszínen húzhattak futócipőt az érdeklődők.
2025. Május 05. 07:53, hétfő | Sport
Miami Nagydíj - Piastri sorozatban harmadik futamát nyerte meg
Sorozatban harmadik futamát nyerte meg Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője, aki a leggyorsabbnak bizonyult a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjon.