Hírek
2013. Szeptember 30. 14:17, hétfő |
Életmód
Forrás: InfoVáros
A megnyomorított lábú gazdag lányok Kínában
Az eljárást láblekötésnek nevezték és Kínában 1000 évig volt divat a számunkra felfoghatatlan, és értelmetlen mesterségesen előidézett végtagnyomorítás.
A fiatal kislányoknak Kínában 6 éves korukban erősen bekötötték a lábukat, hogy az ne tudjon fejlődni. Egy év után a lábfej magától eltört, és erősen deformálttá vált. A lábuk a nőknek nem nőhetett 10-15 centiméternél nagyobbra. Ezzel az eljárással felnőttkorukra is ugyanakkora maradt a lábuk, mint gyermekkorukban.A számunkra értelmetlen szokás nagy veszélyeket is rejtett magában, hiszen a fertőzés, és a paralízis esélye így nagy eséllyel előfordult a kislányokon.

A láblekötés első sorban gazdagok körében terjedt el eleinte Észak-Kínában. Célja az volt, hogy a gazdag nők ne tudjanak dolgozni a földeken, hiszen nem is volt rá szükség a jó anyagi háttér miatt. Ha mégis dolgozni szerettek volna, akkor nem tudtak, mert a lekötözés olyan állapotot eredményezett a végtagon, hogy nem is bírt a nő dolgozni.A megkötött láb Kínában a gazdagságot jelképezte. Idővel a szokás a többi társadalmi rétegeknél is elterjedt, kivéve a szegényeknél. Náluk mindig szükség volt segítő munkás női kezekre, és lábakra is. Így mondhatjuk, hogy nekik „szerencséjük” volt, hogy kimaradtak a lábuk tönkretételéből. Kínában a lábkötözés a X. században jött divatba. Idővel alább hagyott, és napjainkba halt ki az utolsó női generáció. Ők még ezeken a „kecses” lábacskákon tipeghettek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.
2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód
Ma van a magyar költészet napja
Ma van a magyar költészet napja; az ünnep alkalmából országszerte irodalmi programok, tárlatvezetések, könyvvásárok és számos más rendezvény várja az érdeklődőket.
2026. Április 11. 12:00, szombat | Életmód
Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető április 22-én
Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. Április 10. 18:00, péntek | Életmód
Gödöllőn adják elő június végén a Csíksomlyói passiót
A magyar szabadság napja alkalmából június végén Gödöllőn, a Világfa előtt adja elő a Nemzeti Színház a Csíksomlyói passiót, együttműködve a város művészeti együtteseivel
