Hírek
2018. Szeptember 17. 11:34, hétfő |
Bulvár
Forrás: mti
A kasszasikerlista élén nyitott a Predator - A ragadozó

A kasszasikerlista élén nyitott a Predator - A ragadozó című sci-fi a bemutató-hétvégéjén az észak-amerikai mozikban.
A 20th Century Fox stúdió vasárnap közölte, hogy a film 24 millió dollár bevételt hozott több mint négyezer észak-amerikai színházban. Ez alig marad el a Predator filmek 2010-ben bemutatott előző, Antal Nimród rendezte filmjének bemutató-hétvégi bevételétől, amely 24,7 millió dollárra rúgott.
A nemzetközi piacokon 30,7 millió dollárt forgalmazott a film, azaz globálisan 54,7 millió dollár jegybevétellel kezdett a 88 millió dolláros költséggel készült film.
Az Olivia Munn, Sterling K. Brown és Boyd Holbrook főszereplésével forgatott film már hetekkel a bemutatója előtt a újságok szalagcímeibe került, amikor a stúdió bejelentette, hogy az elkészült alkotásból kivágtak egy jelenetet, mert az abban szereplő Steven Wilder Striegel színészről kiderült, hogy szerepel a szexuális bűncselekmények nyilvántartásában. A stúdió közölte, hogy nem ismerték ezt a tényt, a film rendezője, Shane Black (Vasember 3., Rendes Fickók) pedig bocsánatot kért azért, hogy ráosztotta a szerepet.
Chris Aronson, a Fox belföldi forgalmazási részlegének a vezetője úgy vélte, hogy a botrány nem volt hatással a nyitóhétvégi bevételre.
A kasszasikerlista második helyére az egy hete bemutatott Az apáca című misztikus horror került, 18,2 millió dolláros jegybevétellel, a film összbevétele ezzel elérte a 85 millió dollárt.
A Lionsgate stúdió Egy kis szívesség című krimije Anna Kendrick és Blake Lively főszereplésével a box-office harmadik helyét szerezte meg 16 millió dolláros jegyeladással.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 10. 08:59, szombat | Bulvár
XIV. Leó pápa - Erdő Péter: Robert Prevost pápává választása benne volt a levegőben
Robert Prevost bíboros pápává választása benne volt a levegőben, nem nagy a meglepetés, de annál nagyobb az öröm - nyilatkozta Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek a pápaválasztás másnapján.
2025. Május 09. 07:24, péntek | Bulvár
Sziget - Megújult programkínálat, látványvilág és új kulturális negyedek az idei fesztiválon
Megújult programkínálattal, látványvilággal és új kulturális negyedekkel várja a közönséget a 31. Sziget fesztivál, amelynek sztárfellépői között lesz ASAP Rocky, Post Malone és Shawn Mendes is
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Bulvár
Új helyszínekkel és mintegy 3000 programmal várja a Művészetek Völgye a közönséget
Új helyszínekkel és a képzőművészettől az újcirkuszon át a zenéig mintegy 3000 programmal várja a látogatókat a Művészetek Völgye július 18. és 27. között Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.
2025. Május 06. 07:34, kedd | Bulvár
Pápaválasztás - Szentszéki szóvivő: a bíborosok szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie
A Vatikánban tanácskozó bíborosi testület tagjai szerint a következő pápának az emberekhez közeli pásztornak kell lennie - közölte Matteo Bruni szentszéki szóvivő.