Hírek
2023. December 19. 06:00, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
A Kanári-szigeteken fogták el a rendőrök az Újbudán késelő férfit
A Kanári-szigeteken fogták el a rendőrök azt a 41 éves férfit, aki közös italozás után szombaton egy újbudai lakásban mellkason szúrta ismerősét, életveszélyes sérüléseket okozva neki
- közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.
A tájékoztatás szerint az emberölés kísérlete miatt körözött férfi után hajtóvadászat indult, és a nyomozóknak sikerült is felvenni vele telefonon a kapcsolatot. A gyanúsított ekkor még azt mondta, hogy a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren feladja magát, ám inkább elmenekült a hatóságok elől.
A rendőrök nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene, és Budapestről Zürichen át a Kanári-szigeteikig követték a férfi digitális nyomait.
A gyanúsítottat végül a spanyol hatóságok a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak közreműködésével hétfő délután, repülőgépe leszállását követően Gran Canarián fogták el - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban
Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.
2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek
Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók
Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.
2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek
Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg
Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás