Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2013. Június 13. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

A Fidesz üdvözli az Alkotmánybíróság döntését

A Fidesz üdvözli az Alkotmánybíróság döntését

A Fidesz üdvözli az Alkotmánybíróságnak (Ab) a negyedik alkotmánymódosítás értelmezése kapcsán hozott döntését, amely egyértelmű cáfolatát adja annak az ellenzék által hangoztatott, nemzetközi fórumokon is többször megismételt vádnak, amely szerint a módosítás lehetetlenné tenné azt, hogy az Ab korábbi döntéseivel egyező határozatokat hozzon - kommentálta a szerdai döntést Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

A kormánypárti politikus az MTI-nek elmondta: az Ab indokolása egyértelművé teszi, hogy a negyedik alkotmánymódosítás kiszélesítette az Ab hatáskörét, hiszen a hatáskör szélesítéseként értelmezhető az, hogy a testület az alaptörvény rendelkezéseiből juthat a korábbi határozatával azonos vagy attól eltérő következtetésre is.
A fideszes politikus az MTI kérdésére kitért a bírósági szervezeti törvényről kimondott Ab-véleményre is, amelyet éppen a kormány kezdeményezett. Mint elmondta, a testület bizonyos rendelkezések sarkalatosságát megsemmisítette, de a törvény összességében kiállta a próbát. Azon a néhány ponton, ahol az Ab feladatot határozott meg az Országgyűlésnek, ott ezt a kormány elő fogja terjeszteni - tette hozzá.
Az Ab szerdán közölte, hogy megsemmisítette a bíróságokra vonatkozó törvények azon rendelkezéseit, amelyek az alaptörvény felhatalmazásán túlterjeszkedve sarkalatossá minősítettek a bírósági szervezet átalakításával kapcsolatos átmeneti kérdéseket, illetve az uniós jognak való megfelelést rendező szabályokat. A megsemmisítés következtében az érintett szabályok tartalmilag a törvények részei maradnak, mindössze sarkalatos jellegük szűnik meg.
Az Ab mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet állapított meg az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria elnökeinek a bírói álláshelyre kiírt pályázatok eredménytelenné nyilvánításával kapcsolatos jogköre kapcsán, mert a pályázati eljárás nem felel meg a jogbiztonság követelményének.

Címkék: Pártok-Fidesz

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld

Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása

Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is

2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.

2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld

Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását

Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik