Hírek
2021. Szeptember 23. 17:08, csütörtök |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
A defektes Vértes után mindent beleadnak majd!

A bajnokság éléről kezdhette meg az év utolsó előtti ORB futamát Csomós Miklós és Nagy Attila, de egy defekt hamar megpecsételte a versenyüket.
Bár ez a szerencsétlen fordulat nagy hátrányt jelentett a fiatal párosnak, a lehetőségekhez mérten megpróbálták a maximumot kihozni a versenyből: az utolsó szakaszt követően így is a pódiumra állhattak, hiszen az ötödik helyen zárták a Vértest.
„Sajnos lemaradtunk picit a bajnokságban, de ez az ötödik hely olyan, mintha egy győzelemmel érne fel - emlékszik vissza Nagy Attila a Mór központú versenyre. Kilenc pont a hátrányunk Hadik Andrásékkal szemben, de azt gondolom mindent kihoztunk ebből a futamból, amit a defekt ellenére ki lehetett. Sokat jelentett számunka, hogy az utolsó gyorson megszereztük a második napi értékelés abszolút második helyét, amivel még közelebb maradtunk Banidékhoz és a bajnoki cím megszerzéséhez is.”
„A szombati defektet követően nehéz volt vasárnapra motivációt találni, nem úgy terveztük, hogy a nyolcadik helyről kell majd elkezdenünk a felzárkózást. Ennek ellenére odatettük magunkat, hogy a realitások alapján kitűzött ötödik helyet megszerezzük, valamint a második napi és powerstage második helyek elérése lebegett a szemünk előtt. Nagyon szoros volt a küzdelem, ez bíztató lehet a folytatásra nézve. Amit lehetett, azt kihoztuk belőle. A defekt hamar rányomta a bélyeget a hétvégénkre, de a végét azért sokkal jobb érzésekkel zártuk. A zempléni zárófutam is kétnapos lesz, így bőven szerezhetünk még ott is pontokat. Amíg bármennyi esélyünk marad a bajnoki címre, addig nem adjuk fel! Nyomni fogjuk, bízunk a jó szereplésben – összegzett Csomós Mixi.
Az idén a szokásosnál valamivel korábban, október végén kerül sor a rali Európa-bajnokság értékelésébe is beleszámító Rally Hungary-re, mely az Országos Rally1 Bajnokság zárófutama lesz. A 2021-es futam pályái nagy mértékben megegyeznek az előző évi szakaszokkal, október végén talán az időjárás is kegyesebb lesz az elmúlt évi zord körülményeknél.
A csapat összefoglaló videója a Vértes Raliról
Köszönjük együttműködő partnereinknek: Borsod Talent Motorsport Egyesület, T+Á Média Kft, CIKS Kft, ZÉG Kft, HÍDÉPÍTŐ Zrt, Balázs-Diák Kft, RabócsiRing Kft, FT-TRIÁSZ Kft, Magyar-Trans Kft, BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft, Heda- Sped Kft, VINEX Plus Hungary Zrt, Bartron ’07 Kft, First Tau- Trade Kft, Északmagyar Téglaipari Kft, Aqua-Line Bau Kft, SFT Ungarn Kft, Alu Casting Support Kft, Progast Kft, Por + Fém Kft, Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft, Mixi-Log Kft, RSZ- Kő Kft, autogumiplaza.hu- PIRELLI versenyabroncsok, MOL Racing Kft, Rapidnyomda
Rallye Dream Blog
Béres Gábor
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 11. 11:46, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - A Pakson győztes Ferencváros és a Puskás Akadémia között dől el az arany
A címvédő Ferencváros hátrányból fordítva 3-2-re nyert a harmadik Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati rangadóján, ezzel a Puskás Akadémiát visszaelőzve újra az élen áll.
2025. Május 10. 09:11, szombat | Sport
Marco Rossi 2030 nyaráig hosszabbított
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
2025. Május 09. 07:25, péntek | Sport
Tyson Fury korábbi világbajnok ökölvívó Budapestre látogat
Tyson Fury korábbi nehézsúlyú világbajnok ökölvívó pénteken Budapestre látogat, és a helyszínen tekinti meg féltestvérei, Thomas és Roman Fury mérkőzéseit.
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákiai győzelmével kijutott a tornára a magyar válogatott
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő januári Európa-bajnokságra, mivel 39-24-re nyert Szlovákia vendégeként a selejtezősorozat ötödik fordulójában, szerdán Galgócon.