Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2022. Május 23. 07:00, hétfő | Belföld
Forrás: mti/fotók: MTI/Kovács Attila

Hajós felvonulással nyitották meg a turisztikai szezont a Dunakanyarban

Hajós felvonulással nyitották meg a turisztikai szezont a Dunakanyarban

A turisztikai szezon nyitányaként mintegy száz hajó vett részt a II. Dunakanyari hajós felvonuláson vasárnap Szob és Verőce között.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő fontosnak nevezte, hogy a turisztika egyik jelentős célpontjaként tekintsenek a Dunakanyarra, amely a magyar gazdaság erősödéséhez is hozzájárul. Ahhoz, hogy tovább lehessen erősíteni a magyar gazdaságot, egyik húzóágazatát, a turisztikát is erősíteni kell - tette hozzá.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy az idei első negyedévben a vendéglátás árbevétele csaknem 280 milliárd forint volt, ezzel az egy évvel korábbi duplájára emelkedett. "Ha nem is fogjuk elérni a 2019-es rekordévet, amikor 41 millió vendégéjszakával számolhattunk, 36-37 millió vendégéjszakát várhatunk az idei évben, ez 20 százalékos forgalomnövekedést jelent majd a szálláshelyeken és a vendéglátásban a tavalyi évhez viszonyítva" - mondta.

Kitért arra is, hogy a kormány több módon igyekszik erősíteni a turisztikai szektort, így például ebben az évben is működik a Kajla-program a gyerekeknek és idén is lesz Dunakanyar-napijegy, amellyel tavaly több mint hétezren éltek.

Rétvári Bence, Vác KDNP-s országgyűlési képviselője a II. Dunakanyari hajós felvonulásról elmondta, hogy 98 hajó regisztrált, és a Mahart Budapest nevű felvezető hajója mellett csatlakozott a rendezvényhez a Dunaújváros aknamentesítő hajó is, a vízügy Luppa kitűzőhajója, a katasztrófavédelem Foka hajója és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat hajója is. Az első felvonulást azért indították el tavaly - idézte fel -, hogy ezzel a látványos akcióval hívják fel a figyelmet erre az országrészre.



Emlékeztetett arra is, hogy 40 esztendő után két évvel ezelőtt lett újra kikötője Szobnak, de 25 évig Verőcének se volt olyan kikötője, amely fogadni tudta volna a Budapest hajót, a két település között pedig Zebegényben is épült új kikötő. "Három új kikötővel gazdagodott a Dunakanyar, ezért új lehetőségei vannak a hajózásnak, és erre is szeretnénk felhívni a figyelmet" - mondta.

Beszélt arról is, hogy nemcsak a motoros hajókat érinti a változás, hiszen például új csónakház várja az evezni vágyókat Szobon és Vácon, emellett három új strand is létesült a Szob és Verőce közötti szakaszon.

Erős Gábor, Esztergom fideszes országgyűlési képviselője arra emlékeztetett, hogy a Duna mentén élők nagymértékben használják a folyót túrázásra, pihenésre, és ennek segítése kiemelt feladat a jövőben is. Fontosnak mondta azt is, hogy a fiatalok először Magyarország tájait ismerjék meg. Úgy fogalmazott: "nekünk elsősorban ezt a csodálatos országot kell bemutatnunk."

A hajós felvonulást vezető Budapest rendezvényhajón jelen volt Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség szálláshely és vendéglátás programigazgatója is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;

2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld

A Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben

Megkezdjük a valaha volt legnagyobb, legerősebb európai parlamenti kampány második szakaszát, a Fidesz és a KDNP összes vezető politikusa az országot járja majd a következő hetekben